Alkonyzóna és vakszerencse

Nos, sok újdonsággal nem tudok szolgálni azon a súlyos, szentenciaszerű ténymegállapításon kívül, hogy immár utolsó Los Angeles-i hetembe léptem. Az égről meg csak nem akar eltűnni az állandósult June Gloom, miszerint minden júniusban menetrendszerűen gusztustalan, sápadt, vastag szürke felhőtakaró borítja az eget, és minden pillanatban azt várod, hogy mikor kezd el rohadtul esni, de aztán mégsem esik, csak olyan érzés, mintha egy szürke ponyva alatt poshadnál. Szóval búcsú-napsütésből túlzottan sok azért nem jut ki.

Az univerzum eme fentebbi jelenséget kivéve mellesleg elég kegyes hozzám, és a közelmúltban egymást érték a véletlen vakszerencsék az életemben. Először is, a Pleasantville-nek is beillő, fás-virágos Los Feliz-i utcákat járva egy ágyásban teljesen véletlenül egy magányos, fekete, szerény biológiai ismereteim alapján kígyóbőrnek beazonosított régi táskára akadtam, ami mellesleg elvileg valami erősen vintage Boss, úgyhogy kénytelen voltam befogadni a kis árvát, még ha kicsit csapzott is szegény.:D Emiatt minden hímnemű ismerősöm hülyének nézett eddig, de kit érdekel, hogy ők nem jönnek lázba egy talált táskától, a lelki szegények.

Tegnap pedig Santa Monica mólóján mászkálva jött rám a hirtelen infantilis vágy, hogy felüljek az Óriáskerékre meg egyéb színes-szagos micsodákra a Vidámparkban, de elhessegettem az ötletet, meg hát egyedül azért ez a móka sem az igazi, nemdebár. Kis idő múlva viszont éppen a móló végén üldögéltem a lépcsőn - hallgatva az aktuális nyálas utcazenészeket - mikor valami random iráni srác odajött hozzám haverkodni, a változatosság kedvéért (és mellesleg lassan nagyon a falra mászom ettől a nagy barátkozástól meg small talk-ozástól errefelé), és kiderült, hogy valami csoporttal éppen a Vidámparkban voltak aznap reggel, és van még a zsebében egy használt, ámde fantasztikus csellel újrahasznosítható karszalag. Persze kapva kaptam az alkalmon, és nem csak az Óriáskereket, de a hullámvasutat, a kalapácsot (ami, hála az égnek, nem fordult át, és így is én sikoltoztam rajta egyedül), meg valami szabadeséses cuccot is kipróbáltunk. Mondjuk minden attrakció csak éppen annyira emelte meg az adrenalinszintedet, hogy még kellemes legyen, és ne pereld be őket. Mikor egy négyéves, egyméteres kislány ült be mellénk a szabadeséses minitoronyba, anyuka és minden nyikkanás nélkül, már éreztem, hogy ez nekem való veszélyességi fokú hely lesz.