Ma közkívánatra és erős társadalmi nyomásra feltettem egy-két képet a csodakerékpárról (lásd lentebb), de lehet, hogy hamarosan kénytelen leszek megválni tőle. Ma megint vissza kellett vinnem a bicikliboltba, még szerencse, hogy a kábé sarkon van. Megint "varázsoltak" vele valamit, állítólag a hátsó kereket is kicserélték, de rossz érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, mert most meg kattog egy kicsit, és ugyanúgy gyengén viszi a lánc néha a hátsó kereket. Mindenesetre február 13-ig még van rá garancia, sajnos becserélni nem fogják, de addig még talán van időm, hogy cseszegessem őket, ha tényleg használhatatlanná válna. Mindenesetre elég idegesítő a helyzet. Bár mit is várhat az ember a környék legolcsóbb kerékpárjától, ami ráadásul használt és gyerekekre van szabva (bár vannak elég hard-core, dagadt gyerekek is). Szóóóval, még mindig nem rózsás a Mongúz egészségi állapota. Nem szeretnék egy másik biciklibe invesztálni pénzt, ha már ezért kiadtam kemény 35 dolcsit, de tényleg félek, hogy egy idő után menthetetlen lesz szegény.:((
Ma helyi idő szerint reggel beiktatták Obamát, úgyhogy egy fél órát én is néztem belőle suli előtt. Mindenesetre mindenki az amerikai történelem nagy pillanataként éli át a dolgot körülöttem. Végülis legalább tényleg vége a Bush-mizériának.
Mindenkinek, akit ismerek, úgy ki van száradva a bőre, mintha papírból lennénk, eszméletlen. Az egyik lakótársam szerint lehet, hogy azért, mert forró szél jön a sivatag felől az év ezen időszakában. Nincs az a krém, ami segítene, és mindenki szenved a dologtól.:P De sajnos most pár nap eső következik, úgyhogy a Los Angeles-i álomklímának lehet, hogy egy-két hétre lőttek?!
2009. január 20., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése