Ma majdnem a szívroham jött rám, mert a csodabiciklim lánca alig akarta vinni a hátsó kereket. Ennyit még hiányos műszaki tudásommal is sikerült kikövetkeztetnem. Hála az égnek, a bicikliboltban machináltak valamit rajta, és megint működőképes - remélhetőleg tartósan.:D Már kezdtem félni attól, hogy korán búcsút kell vennem a Mongúzomtól.
A héten egyébként minden USC-s iszonyú másnapos állapotban támolyog/kerekezik el az egyetemre, mert Pre-rush hét van a Fraternity és Sorority házaknál, ami kábé nyílt napot jelent a különböző megjegyezhetetlen görög betűkkel illetett ezerötszáz testvériségben, azaz ingyen pia és bulizás megy orrba-szájba. Tegnap én is rászántam magam, hogy először és valószínűleg utoljára életemben benézzek egy ilyen házba, egyébként elég jó volt a hangulat, ami nagy részben az ingyen sörnek satöbbinek köszönhető. A mai napi hangulatom ugyanennek köszönhetően már kevésbé volt jó.:D
Ma elmentünk az egyik ismerősömmel a Grove-ba, ami az igen kevés bevásárló-központ jellegű helyek egyike errefelé, abból is a "jobbik" (értsd, kevés és relatíve drága üzlet van ott) fajtába tartozik, valahol Hollywood fele talán. Elég rosszul tudtam földrajzilag belőni magamnak a tök sötétben.:D Vásárolni persze nem sok mindent lehet, ha csak nem a Victoria's Secret (egyáltalán ezt így hívják??) vagy valami más luxusholmi felel meg a társadalmi kategóriádnak. Először életemben fogtam a kezembe Manolo Blahnik és Jimmy Choo cipőt, de nem lett orgazmusom, nem úgy, mint Carrie Bradshaw-nak. De tényleg. De az épület és az udvar maga nagyon szép kis hely, és a kilátás is gyönyörű a kivilágított városra.
Holnap elvileg elég spontán exchange-student szervezésben megyünk Vegasba. Hiszem, ha látom..:DD De szobát már elvileg foglaltunk, és állítólag kocsi is lesz. (És gyakorlatilag? HAHA.)
Egyébként pozitív lett a kötelező bőrtesztem tuberkolózisra a USC Health Centerben. Mint kvázi minden exchange studentnek. Most akkor ki a hülye??? Emiatt röntgent is kellett csináltatnunk...Viszont oltást mumpsz ellen nem kell kapnom, hála az égnek, pedig riasztgattak vele egy ideig, és kénytelen voltam 20 dollárt beruházni egy rohadt vérvételre.
Mindenesetre a szobatársnőm kicsit ferde szemmel néz rám a pozitív tesztem óta...Hiába nyugtatgatom.:D Tényleg mindenki bereagált a dologra. De ha a USC szeret röntgeneztetni mittoménhány külföldi diákot, csak tessék. Ez legalább ingyen vót.
2009. január 15., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése