A világot jelentő deszkák

Nos, lelkiismeret-furdalásom és lappangó grafomániám végre győzedelmeskedett a lustaságom felett, úgyhogy ismét billentyűzetet ragadok, hogy beszámoljak végre arról, mi mindent csináltam az elmúlt héten.

Kezdjük azzal, hogy ma megkezdtem tévé-sztár karrieremet. Micsoda mulasztás lett volna, ha Los Angeles-ből úgy távozom, hogy nem is szerepeltem a médiában. Haha. Na jó, igazából persze csak az egyetemi tévécsatornáról van szó, ahol a szobatársnőm egy délutáni vitatkozós-kerekasztalbeszélgetős vitafórum műsorvezetője. Ma gyakorlatilag 4 ismerőssel plusz még egy lánnyal vitáztunk a guantánamói fogolytábor bezáratása kapcsán. Fél óra volt az egész, de az is olyan gyorsan elment, hogy nem is gondoltam volna. Mindenesetre az elején bántam, hogy miért voltam olyan hülye, hogy nem dobtam be egy felest. Azért megpróbálom neten megnézni az ismétlést, csak hogy szörnyülködhessek az akcentusomon meg egyebeken. Óh, jeh, mondtam volna az otthoniaknak is, hogy nézzék, ha tudják neten keresztül, de olyan elcseszett időszakadék van LA-BP között, hogy elég kegyetlen dolog lett volna. Meg nem is tudom, lehet-e streamingelni otthoni IP-címről. De hagyjuk ezeket a technikai dolgokat, mert nem akarok átmenni PC Guru-ba, főleg, mert általában fogalmam sincs, mi merre hány óra IT terén.

Vasárnapra visszaugorva az időben, természetesen nem voltam olyan elszánt, elvetemült, sztárbuzi satöbbi, hogy megpróbáljak meggyőzni valakit, hogy vigyen el Hollywood-ba, hogy azért verekedjek, hogy a vörös szőnyeg közelébe kerülhessek az Oscar-díj átadáson - mielőtt valaki megint megkérdezi - de itthonról végre először és utoljára életemben élőben és teljes egészében végignézhettem az egész ceremóniát. Egész izgalmas volt, én unalmasabbra számítottam. Éppen hogy idejében értem haza újabb belvárosi biciklis kalandtúrámról, ugyanis spontán ötlettől vezérelve rávettem magam, hogy elkerekezzek egy filmkosztüm-kiállításra, amit a Fashion Institute-ban tartottak. Kábé az összes nagyobb tavaly készült filmből (lásd Batman, A másik Boleyn lány, The Reader, Indiana Jones, Mamma Mia, Milk satöbbi) voltak kosztümök, és tök érdekes volt látni, hogy mennyire műnek hatnak néha valójában, másrészt néha mennyire kidolgozottak a hímzések, satöbbi. Másrészt az sem semmi, hogy például ott volt az eredeti mélylila Joker-öltöny is, amelyet Heath Ledger viselt, meg ilyenek, szóval szerintem érdemes volt elnézni oda.

A hét közbeeső részében semmi érdekes nem történt azon kívül, hogy kedd este az egyik lakótársam valahonnan ingyen és bérmentve beszerzett egy hordó sört (kábé száz adag, még mindig van belőle), és spontán Mardi Gra partit csaptunk. (Valójában ezt New Orleans-ban ünneplik, és a kosztümök/álarcok/láncok viselése mellett az ivászat a legfőbb lényege.) Másnap sikerült totál másnaposan bemennem az egyetlen órámra, ami hihetetlen teljesítmény volt. Főleg, ha azt tekintjük, hogy megint videóra vettek minket, és egy szituációs játékot kellett csoportban előadnunk kábé negyven percen át. A helyzet lényege az volt, hogy egy ruhaipari cég szennyez egy folyót, ami kihat egy kisváros egészségére, és ezt a helyzetet kellett vita/tárgyalás útján megoldania az érintetteknek, polgármester, vállalati vezető, lakosság, satöbbi. Én voltam a felháborodott lakosság, és általános vélemény szerint nagyon viccesen és hitelesen alakítottam a dolgot, ami persze közel állt a röhejeshez is néha, de ebben nagy szerepe volt az alkoholos befolyásoltságnak, asszem. Mellesleg rég nevettünk ennyit iskolában, az tuti, szóval nagyon élveztem a dolgot.;)

Vasárnap

Harmonikus terek és nagy zabálások

Már megint teljesen szürke az ég, és esőre áll az idő - teljesen a poszt-atomháború érzetét kelti. Valószínűleg a szmog miatt ilyen seszínű minden, de nagyon furcsa, és eléggé ki is hat az egész az ember szellemi és lelkiállapotára. Azért megpróbálom összekaparni megfáradt agysejtjeimet, és röviden leírni, mi mindent csináltam és zabáltam össze az elmúlt másfél napban.

Tegnap teljesen spontánul becsatlakoztam a szobatársnőmhöz, illetve néhány további lakótárshoz/ismerőshöz, hogy Malibu felé vegyük az irányt, ahol a szobatársnőm anyja és húga lakik. Az apropó az volt, hogy megnézzük a szobatársam húgát egy középiskolai színdarabban a Malibu High School-ban. A forgalom borzalmas volt, de mivel az óceán mellett vezetett az út, legalább kiélvezhettük a naplemente minden pillanatát, és kielemezhettük a part menti, több millió dollárt érő apartmanokat (amik mellesleg gyakran közel se néznek ki jól kívülről, de ugye az elhelyezkedés...). Mindenesetre tényleg hihetetlen időtartamokat lehet errefelé (is) dugóban eltölteni. Ugyanez a USC gettóban már közel sem lett volna annyira élvezetes.:P
A darab maga egyébként hihetetlen szórakoztató volt, valljuk be, ezerszer jobb, mint a Vagina Monológok.;) 12-16 éves gyerekek (már ha ezzel nem öregítem túlzottan magam) adtak elő egy musicalt, ami egy amerikai író (Dr. Seuss vagy kicsoda) meséire épült - mellesleg ő írta a Grincset is. Egyébként én is csak távolról hallottam ezekről a történetekről, de az egész nagyon vicces volt (főleg maguk a gyerekek), imádnivaló, színes, és meglepően profi - szuper díszlet, szuper jelmezek, minden színes-szagos. Persze valószínűleg akadt lóvé rá. Jah, és minden szereplő pár év múlva már akár a Megasztárban is indulhatna, szóval az amatőrségnek a szikráját se lehetett érezni rajtuk.
Előadás után elugrottunk a szobatársnőm házába, ahol az anyjuk az előadás és az egybegyűlt ismerősök részére kisebb eszegetős estet szervezett (mellesleg a kaja isteni volt, tonhal-tartárral, crabcake-kel, párolt csirkével, egyebekkel...rég zabáltam ennyire tele magam). Nem túl nagy a házuk, de annyira harmonikusan van berendezve, hogy rég éreztem ennyire nyugalmoban és otthon magam egy idegen házban. Minden krémszínű, vagy fehér, az egész padló süppedős szőnyeggel van leterítve, puhák voltak a fények, és különösen a nappali fogott meg, ahol volt egy kandalló is, ami felett egy aranykeretes tükör lógott, és az egész szoba annyira tökéletes volt, mint egy lakberendezési magazinban. A ház közepén egy kis belső udvar helyezkedett el, égősorral, egy asztallal, székekkel, gyertyákkal, de olyan imádnivaló, hogy legszívesebben minden nap ott gyertyafényes-vacsoráznál.:) Mellesleg medencéjük és jacuzzijuk is van, de hát csoda is lenne, ha nem lenne ilyesmi egy malibui házban. A vendégek maguk, akik nagy része a negyvenes-ötvenes éveikben járt, szintén annyira finomak, ízlésesek és kifogástalan modorúak/megjelenésűek voltak, hogy úgy éreztem magam, mintha valaki mindent az utolsó mozzanatig megtervezett volna, és ezt pozitív értelemben véve mondom.

Ma reggel (vagyis inkább déltájt) becsatlakoztam a lakótársaimhoz, akik Beverly Hills-be indultak reggelizni (nyugi, azért ez itt sem mindennapos) egy Jack n' Jills nevű totál népszerű és amúgy az árakat leszámítva teljesen emberi és barátságos reggelizőhelyre (kábé fél órát kellett várni, hogy asztalhoz jussunk. Azt nem írom le, mennyit vesztegettek a kajákért (nem is járnék oda minden nap...), mert mindenki szívinfarktust kap (kábé egy full főétel árához közelít otthoni viszonylatban egy jobb étteremben), de minden annyira egészséges, ízletes és stílusos volt - én például omlettet ettem kecskesajttal, napon szárított paradicsommal, avokádóval és bazsalikommal, és mindezt mini áfonyás muffinnal és friss gyümölcssalátával tálalták. Errefelé jócskán meg kell fizetni a kulináris élvezeteket, de az biztos, hogy ha valamire, hát arra nem lehet panaszkodni, hogy a helyiek nem tudnak jól élni és jókat enni. Annyi elbűvölő beülős helyet látni errefelé, hogy csak na. Ugyan a meghitt pesti kávézókat hiányolom, de tény, hogy baromira isteni dolgokat lehet enni ebben a városban, bármerre jársz.

Ó, igen, érdekességképp leírom, hogy egyik este alkalmam nyílt betekinteni egy fraternity és egy sorority életébe - a frat-ben, ahol csupa pasi lakik, valami iszonyatos vedelős dzsemborit tartottak, és én először azt hittem, üdítő élmény, ha a fiú-lány arány 90-10% egy buliban, ám véleményem gyorsan megváltozott mintegy negyed óra után. Egy majomhordával keresztezett futballszurkoló-csapat is elbújhatott volna ezek mellett a tejfelesszájú fiúk mellett, folyt a pia, és iszonyatos hangzavar volt. Elég gyorsan le is léptünk egy házibuliba, de közben útba ejtettünk egy sorority-t is, aminek az a lány is tagja volt, akinek a helyét átvettem. Úristen, az az épület úgy nézett ki, mint egy luxushotel, és most nem túloztam - kristálycsillárok, süppedős szőnyegek, bazi nagy ebédlő-hall, faburkolatok, luxus a köbön, tényleg. Mellesleg kábé ezerhétszáz dollárt kell kipengetni csak azért, hogy egy testvériség tagja lehess, és ebben még nincs benne az, hogy ha ott is akarsz lakni a házukban, akkor persze lakbért is fizetned kell. Mellesleg a frat, ahol voltunk, közel se volt ennyire luxus, inkább egy börtönre hajazott, de ettől a pompától hanyatt vágtam magam. Nem is akarnék ilyen helyen lakni, totál frusztráló lehet. Persze nem vagyok gazdag amerikai hercegnő, szóval lehet, hogy másképp vélekednék róla, ha z lennék?!;)

Kul-túra

Most egy kissé NAGYON ideges vagyok, mert megint kiment az internet (és éppen megint a szomszédét lopom, technikailag), és persze mikor máskor, ha nem akkor, mikor (úristen, mennyi időhatározó egy rakáson) éppen a blogomat írom, szóval az egész bejegyzés odalett. Igyekszem rekonstruálni az eredeti verziót, de ebben az idegállapotban nehéz lesz.:P

Szóóóóval....az elmúlt hetem igazán a magas kultúra jegyében telt - múzeumlátogatások, kortárs színházi előadás, miegymás.

Egyik nap suli után ellátogattam a Natural History Museum-ba, ami a campus mellett található, és USC diákoknak nem mellesleg ingyenes a belépés. A múzeum maga nem túl nagy szám - mű-emlősök élethű kasztnikban, amitől kis fantáziával rögtön Alaszkában vagy a sivatagban érezheted magad; kitömött madarak ezrivel; ásványok, stb. Mondjuk a maga nemében érdekesek a tárlatok. Viszont a Discovery Center/Insect Zoo-ban - amit tízévesekre szabtak, de nekem minden hasonló osztályon ott a helyem - akkora előrehaladást tettem pszichológiai érettségem és fejlődésem terén, mint még soha. Hozzáértem egy pókhoz. Ráadásul egy tarantulához. Akik ismernek, vagy tartózkodtak már együtt velem olyan helyiségben, ahol pók fordult elő, azok tudják, milyen nagy szó ez. A dolog úgy esett meg, hogy elkezdtem beszélgetni az ott dolgozókkal, és egy barátságos óriás csótány megsimogatása után az egyik pasas a pókfóbiámat hallva rákérdezett, ne hozzon-e elő nekem egy óriáspókot, hogy közelebb menve hozzá legyőzzem a félelmeimet. Kisebb rábeszélésre engedtem neki, majd többször rákérdezve arra, hogy biztosan nem tud-e ugrani (ergo nem veti-e rám magát kiéhezve...mármint a pók:D), végül hajlandó voltam hozzáérni egy ujjal a hasához. Háromszor is. Hihetetlen büszke vagyok magamra.

Szombaton pedig a szingliként töltött Valentin-napi mizéria elől menekülve három ismerősömmel elugrottunk San Diego-ba megnézni a Vagina monológokat egy egyetemi színjátszókör előadásában, aminek az egyik fiú húga is a tagja (ez volt az apropó, nem a fenomenális feminista felhangú darab maga). Az előadás jó volt, a mű maga néhol röhejes, néhol szórakoztató, elég vegyes érzelmeket hagy az emberben, mindenesetre én rosszabbra és undorítóbbra számítottam az előzetes ismereteim/előítéleteim alapján. Elvileg valós interjúkra épülő monlógok sorából áll - és olyan kérdésekkel is foglalkozik, mint: Milyen ruhát viselne a vaginád? Mit mondana a vaginád? (Úristen, ez a szó maga is iszonyatos. Ó, igen, ezt is kifejtették a darabban.;)) A San Diego-i Állami Egyetem területén volt egy kis halastó is, teknősökkel. Mikor arrafelé sétáltunk, néhány latino gyerek éppen kihalászott egy teknőst, és arra kényszerítették szegény állatot, hogy gördeszkázzon le egy kis lejtőn. Majdnem hívtam a PETA-t. Bár fotódokumentáltam a dolgot, tehát még megtehetem.:)
Előadás után bementünk San Diego belvárosába enni valamit, meg kicsit mászkálni - a környék kenterbe veri mondjuk LA belvárosát, mellesleg, és tele van éttermekkel meg bárokkal. A városból magából nem láttam túl sokat, úgyhogy valamikor biztosan kénytelen leszek visszamenni rendesen is körülnézni arrafelé.:)

Ma pedig ellátogattam a California ScienCenter-be, ami szintén a campus mellett található, és teljesen ingyenes - hihetetlen. Amúgy baromi jól néz ki, és bár a kiállítások kevés kivétellel nem voltak túl izgalmasak (leszámítva egy vitrint, ami tele volt pár napos, illetőleg tojásból éppen kikelő VALÓDI csibékkel), de volt egy CSI Experience kiállításuk, ami elég nagy népszerűségnek örvendett (sorba is kellett állni, hogy bejussál), és tényleg jópofa volt. Teljes mértékben a CSI sorozatra - és azon belül is a Las Vegas-i verzióra - épült, és a bejáratnál kaptál egy "bűnesetet", illetőleg egy "feladatlapot", amit a helyszín megtekintése után a különböző laborokban (ujjlenyomat, DNS, boncterem satöbbi) meghallgatott/kikövetkeztett információk alapján kellett megoldanod. Persze az egész nem igényelt különösebben magas szellemi szintet, hogy 6-tól 99 éves korig bárki élvezhesse, de persze bárkinek, aki kicsit is szereti a Helyszínelőket, totálisan izgalmas volt. Még Grissom irodáját is berendezték. Jah, és kipróbálhattad, hogy UV-fényben a folyadékok és egyéb nedvek tényleg világítanak. Bár én nem tudom, diszkókban még sose észleltem a dolgot, de itt működött. :)

Szóval, ennyit a kultúráról és tudományokról. Holnap újra suli, úgyhogy folytatódik a művelődésem.;)

PS: Illusztrációként itt a legújabb Facebook albumom linkje. Az album a nyugalom megzavarására alkalmas képi hatásokat tartalmaz, úgyhogy én mindenkit előre figyelmeztetek. Akit sért vagy felkavar, hogy egy életnagyságú vagina-kosztümös lánnyal szerepelek egy képen, attól előre is elnézést kérek, és kérem, hogy csukja be a szemét, mikor odaér.

http://www.facebook.com/album.php?aid=104712&id=559072666&l=a18a6

Belvárosi Kalandtúra

Ma megint rákényszerített az élet (pontosabban az egyik professzorom), hogy videófelvételen legyek kénytelen saját magamat bámulni, amint alaphangon, iszonytató akcentussal beszélek 5 percen keresztül a nagy semmiről. Hogy pontosak legyünk, egy videotaped presentation-ön kellett részt vennem már a második alkalommal a félévben. Oké, kissé eltúlzom az ügy súlyosságát, de higgyétek el, nem egy felemelő élmény egy börtön megfigyelőkameráit idéző minőségű felvételen magadat nézni, ahogy angolul beszélsz. Az, hogy történt egy kis technikai gikszer/intermezzo diavetítés közben, csak feltette az i-re a pontot.;)

Ma délután merész húzással fogtam magam, és biciklivel nekiindultam a belvárosnak (ahol néhány felhőkarcolónak álcázott toronyház magasodik). Nincs nagyon messze, biciklivel körülbelül 20 perc alatt elérhető, de nem voltam biztos benne, hogy a gyengélkedő Mongúz BMX-em túléli az akciót. (A jelek szerint túlélte, de azért nem kínoznám ezzel túl gyakran. A járda tele van huppanókkal, és minden egyes buckánál mindkettőnk feljajdul.) Hát igen, a belváros minden más városban a Földön a legizgisebb, legfényűzőbb, legfejlettebb részt jelentené, de LA olyan, mint egy nagy falu, vagy még inkább egy nagy vidámpark, és hát igen, a belváros olyan groteszk, amilyen csak lehet - ott vannak azok magas, Manhattent idéző irodaházak, az utcán meg olyan üzletek és járókelők sorakoznak, hogy rögtön Brooklynban érzed magad. New York all in one, az biztos. Ja igen, Chinatown is van. Meg Little Tokyo. Meg Korea Town. (Egyik sincs messze tőlünk, de a USC a Latinoland része - bár ilyen hivatalosan nincs;)
Óh, igen, és van Fashion District - ami mintegy olyan, mintha a Westend aluljárót kineveznénk Fashion District-nek, szóval mindenki úgy képzelje el. Ha objektívek akarunk lenni, az egész nem valami felemelő és izgalmas élmény, maximum szociológus szemmel, de nem vagyok ennyire hülye stréber.;) De hogy őszinte legyek, komolyan érdekes a városrész kulturális értelemben - ennyi ellentmondást egy rakáson máshol nem látsz. Mellesleg annyi megjegyzést/kedves beszólást/megbámulást kaptam magamat és a hupilila biciklimet illetően, mint eddig sehol LA-ben. Mondjuk ehhez hozzájárul, hogy elég furcsa jelenség voltam a mozgalmas, ám lepukkant belváros kellős közepén fehér kabátban, gyerekbiciklin.

Ha már ellentmondásoknál tartunk, az időjárás meg van hülyülve. Nem csak egy, de akár fél nap alatt is kábé 15 fokot képes esni és emelkedni a hőmérséklet. Ma konkrétan 10 perc alatt lett olyan hideg, hogy délután még a napfényben szunyókáltam a teraszon, aztán egy óra múlva kabátban indultam neki a belvárosi kalandtúrának. Eszméletlen.

Az ivás művészete

Ma megint újabb bizonyítékot szereztem arra nézve, hogy az amerikaiak minden más nemzetnél kreatívabbak és elszántabbak, ha az ivászat művészetéről van szó. Délután három szomszédommal (akiktől mellesleg a wifit lopjuk, ha a miénk éppen nem működik) elnéztünk egy pár utcára lévő házba, ahol egy "drunken barbecue" fedőnevű akció folyt. A barbecue részét az fedte, hogy a tornácon helyben grillezett hamburgert és hotdigit ettünk, a drunken részét pedig az, hogy ismét új ivós játékokat próbálhattam ki - még ha nem is feltétlen akartam volna sört vedelni a délután kellős közepén. A játék lényege az volt, hogy a játékosok egymás után megpróbálnak megpörgetni az asztalon egy negyeddollárost, és amíg pörög, meg kell innod a poharadba töltött mennyiséget, majd felkapni az asztalról az érmét. Ha elrontod, vagy csak megáll az érme, stb, akkor újra kell próbálkoznod, ha pedig kiürül egy sörösdoboz, amiből a sört a poharadba töltötted, akkor rárakhatod az asztalra, így az akadályt képez a továbbiakban. Azért annyira nem bonyolult, mint ahogy hangzik, bár mivel a pénzérme pörgetése és a sörivás nem tartozik az erősségeim közé, számomra komoly kihívás volt a játék, haha.

Eddig csak a beerpongot ismertem, amiből az USA világbajnok - már ha egyáltalán máshol is játszanak ilyesmit a világon. Ennek lényege, hogy egy hosszúkás asztal két végén műanyag poharakat állítanak fel, majd két páros egymással versengve próbál egy pingponglabdát a másik csapat poharába dobni. Ha beledobod, a másik csapatnak meg kell innia a pohárban lévő sört. Ha a földre esik a labda, sorry - elvileg lemossák vízzel, gyakorlatilag a világ összes talajon található baktériumát és egyéb nyalánkságokat belemosod a szervezetedbe a következő korttyal, szóval én nem vagyok nagy híve a dolognak, ahogy a sörnek sem, úgyhogy igyekszem kerülni a részvételt.;)

Tegnap egyébként elnéztünk Hollywoodba egy kis bárba (senki ne gondoljon semmi vörös szőnyeges luxusklubra), ami egész otthonos volt - vörös fény, kanapék, kedves pultosnéni (szokatlan), még kedvesebb ajtónálló (abszolút szokatlan), és ingyen snack, hot dog, chips, keksz, satöbbi (ami mééééég szokatlanabb). Barátokkal/ismerősökkel üldögélni egész kellemes hely, úgyhogy nekem bejött. A vörös fény miatt kicsit olyan volt, mintha egy keltetőben ülnél, vagy éppen egy grill csirke bárban, de aki járt már a szobámban, az tudja, hogy ettől csak még inkább otthon éreztem magam.;)

Már megint esik. Ez nem vicces.

Már megint mocskosul, gusztustalanul szakad az eső. Ez nem járja. Jól van, tudom, még így is 20 fokkal melegebb van, mint otthon...De ma akkor is úgy sikerült bőrig áznom az alatt az 5 perc alatt, amíg hazabicikliztem a suliból, mint még soha. Még az sem segített a helyzeten, hogy a fejem köré tekertem az egyik sálamat, ami által rögtön sikerült beolvadnom a helyi muszlim/muzulmán női közösségbe. (Már megint a nemzetközi viszonyokat illető műveltségbeli hiányosságaimat fitogtatom, hogy még azt sem tudom pontosan, kik hordanak fejkendőt.:O)

Tegnapelőtt végre eljutottam teniszezni - hihetetlen, hogy ehhez is LA-ig kellett utaznom, de végre eljött ez a pillanat is. A USC - és ismétcsak a magas tandíj - jóvoltából a pályákat ingyen, foglalás nélkül lehet használni, és még ütőt és labdát is ingyen és bérmentve kölcsönözhetsz. Igaz, az egyik ütő húrjai olyanok voltak, mint a birkabélből sodort cérna, ami nem tudom, mikor és hogy került egy Wilson ütőre, de summa summárum, ettől csak még jobban a szívembe zártam a sportcentrumot.

Sporty Spice

Az utóbbi napjaim igazán sportosan teltek, igaz, nem mindig aktív formában értve azt.:) Csütörtök este az egyik lakótársam ösztönzésére végre elnéztem egy USC-s kosármeccsre, a Stanford ellen játszottak, ha jól emlékszem. Alapvetően ingyenes a belépés diákoknak, de én még a sorban állást is sikeresen megúsztam, mert a szobatársamra várva (akivel végül a játék végéig nem is találkoztam össze) egy nő igen kedvesen felajánlott nekem két 20 dolláros jegyet teljesen ingyen, mert neki feleslegesek voltak. Szóval belambadáztam a meccsre, és - annak ellenére, hogy akik ismernek, azok tudják, hogy olyan messze áll tőlem a kosárlabda, mint Makó Jeruzsálemtől - a második félidőt már igazán élveztem is. Tényleg fergeteges lett a hangulat az utolsó percekre, és még engem mint halvérű passzív sportdrukkert is magával ragadott. Végül egy ponttal nyert a USC, mint a filmekben, szóval mindenki örülhetett.

Most éppen a Super Bowl-t nézzük a lakótársaimmal, amit aztán végképp nem tudok átélni/átérezni, ugyanis az amerikai futball-affinitásom és tudásszintem eléggé a béka segge alatt van. Persze ha meccs közben blogot írok, akkor nem is csoda.:)

Tegnap délután elkísértem néhány csoporttársamat a softball edzésükre, amit valahol Santa Monica közelében tartottak egy közparkban (van olyan, hogy közpark??), teljesen informális módon. Hát nem vagyok született tehetség ebben sem, de a tenisztudásom megmentett a totális lebőgéstől. Azok számára, akik nem tudják, mi az a softball (mint én egy héttel ezelőttig), azoknak el kell mondanom, hogy ez kvázi "baseball light", amit fémütővel játszanak, kisebb pályán, de a lényeg az, hogy elüsd a labdát az ütővel, és hazafutásokat csinálj, míg az ellenfél csapat visszapasszolgatja egymásnak a labdát. Szóval méta, futás és baseball kislabdadobással keverve, ha valakinek mond ez valamit.
Ma elvileg meccset is játszanak, amire lehet, hogy én is elnézek. (Remélem játszanom nem kell, de szerintem annyira nem tettem mély benyomást a kezdő tudásommal senkire, hogy pisztolyt nyomjanak a fejemhez, és kényszerítesenek rá.:D)

Mellesleg tegnap sikerült a csuklómat is kicsit megsértenem/beütnöm, mikor puszta szórakozásból az egyik lakótársammal kung-fuval kevert ökölharcot játszottunk. De semmi extra, borogatással már egészen rendben van a kezem, és nem történt semmi nagyobb baja, csak kissé bedagadt. Asszem kiélem a második (vagy sokadik) gyerekkoromat, amíg itt vagyok.:D