Finals week van, azaz az egyetlen többé-kevésbé kemény másfél hétbe sűrített vizsgaidőszak, ami azt jelenti, hogy mindenki visszanbújik szépen a barlangjába, és elő se jön, amíg be nem adta az összes beadandóját, és le nem vizsgázott minden levizsgázandóból. Legalábbis elvileg: a lakótársaim többsége például egészen ritka természeti jelenséggé redukálódott a házban, nekem viszont csak egy vizsgám lesz, és az is a születésnapomon, csak hogy teljes legyen majd az élvezet.
A tanítás hiányát viszont igyekszem dúsított mennyiségű sportolással (squash, ami a legújabb szenvedélyem lenne, ha otthon nem kéne vagyont fizetni a pályabérlésért; úszás a suli medencéjében, ami jacuzzizással megspékelve a lehető legjobb tevékenység a forró kaliforniai májusban stb.) kompenzálni, hogy ha agyra nem is, legalább testre gyúrjak (höhö).
Tegnap pedig egészen durva izomlázat szereztem be (az előző napi squash-utófájdalmak mellé), mikor egy rövidebb túrára/sétára (a jelenlévőknek séta, nekem túra volt) indultunk a Griffith Park-ba, ami a hollywoodi hegyeknél található. Ez gyakorlatilag egy tipikus LA-összlátványosság, mindent bele kategória, csillagvizsgálóval, sivatagos nemzeti parknak beillő hegyes-völgyes vidékkel és egyebekkel. Mellesleg a természet teljes mértékben a Madrid közeli hegyekre emlékeztett.
A kilátás fenomenális, az egész várost belátni, és még annak ellenére is megérte felhágni a hegyre, hogy:
1. százfokos kánikula volt a tűző napon
2. telement a cipőm homokkal (persze miért visel a divatmajom ember nyitott orrú cipőt, ha kirándulni megy?)
3. élénksárga táblák figyelmeztettek a csörgőkígyó-veszélyre, és legalább háromszor szartam össze magam, mikor gyanús hangokra lettem figyelmes (ami jobb esetben tücsök volt, de az én képzeletemet mindenesetre beindította)
4. a kocsink mellett nagy kényelmesen egy coyote (ezt meg aztán hogy mondják magyarul *** a szótár szerint prérifarkas. A-H-A. *** ) sétált el, igaz, nem tűnt vérengzőnek, de azért igen sajnáltam a gyanútlan futókat, akik két perccel később kocogtak el mellettünk ugyanabba az irányba.
De tényleg baromi szép volt az egész, és csak azért ecseteltem eme fizikai és lelki terrorelemeket, hogy mindenki átérezze, milyen Passió-fílingben vágtunk neki a hegyoldalnak, hogy távolról csodálhassuk meg Los Angeles-t, és felülről szagolhassuk a jól megszokott szürke szmogörvöt.
UI: Egyébként holnap lesz négy hónapja, hogy kikötöttem a nyugati parton. Hát nem hihetetlen?!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése