Éjszakai fürdőzés

Tegnap túlestem életem egyik eddigi legszórakoztatóbb, ám fizikailag leginkább megterhelő próbatételén: a végzősök Fountain Run-án, amely embert próbáló vízi kalandtúra az egyetemi campus szökőkutain, kismedencéin és egyéb vízfelületein át. Gyakorlatilag az a hagyomány lényege, hogy a végzős diákok először hullarészegre isszák magukat (az alkohol persze a fagyhalál elkerülésének érdekében is szinte kötelező elem), majd csapatosan, rövidnadrágba, az éjszaka kellős közepén nekiindulnak az egyetemnek, hogy belevessék magukat a langymeleg (legalábbis néhány feles után annak tűnő) vízbe, és térdig megmártózva lubickoljanak a kutakban AKA eláztassák kisebb vagyont érő mobiljaikat és egyéb nélkülözhetetlen technikai eszközeiket, valamint kék-zöld foltokat és horzsolásokat szerezzenek. Mindez természetesen iszonyatosan élvezetes, én legalább négy szökőkútba másztam bele (igaz, az este egy része megint csak villanások formájában tör fel a memóriám rejtett zugaiból), és méretemből adódóan egész komoly fürdőzésben volt részem.
Mindenesetre egy hasonló jellegű hagyomány nekünk se ártana, igaz, az egyetlen valamire való szökőkútért a Margitszigetre kéne elslattyogni, ahhoz meg igencsak sokat kéne előre inni, hogy a közgázosok nekivágjanak egy ekkora maratonnak, egy Moszkva téri fürdőzés után meg mindenki mehetne a bőr- és nemibeteg gondozóba.

Ma egyébiránt a USC Marshall Exchange Program jóvoltából ellátogathattunk egy Dodgers baseball-meccsre, full ingyen, all you can eat opcióval - utóbbi hotdog, nachos, popcorn és mogyoró korlátlan fogyasztását takarta, ami a jelenlévők többségének valóban korlátlan, mondhatni esztelen habzsolásba fulladt, teljesen kimerítve a hét főbűn egyikét, sőt, nyugodtan ideszámíthatjuk a restséget és a haragot is. (Egy-két miniszoknyás vastag combú lánykát elnézve a bujaságot is.) A játékból mellesleg nem sokat érzékeltem, az első órában a nachosommal és a sajtszósszal való küzdelem foglalta le a figyelmemet, a második órában pedig valamilyen Carlos nevű random latino-val voltam kénytelen small talk-ot folytatni. A hangulat jó volt, de a játék maga nem sokkal volt élvezetesebb egy szoros sakkjátszmánál a külső szemlélő számára, a Dodgers egyetlen egy ponttal nyert, ami kétszeresen is igaz, ugyanis egyetlen hazafutást produkálva mindössze egyetlen ponttal előzte meg az ellenfél (San Diego) csapatát, azaz éppen eggyel több pontot ért el a nullánál. Ezt most mindenki nagyon gondolja végig, és nagyon eméssze meg.
A játék végeztével a közönség beözönölhetett a játéktér füvére, és a többszáz szurkoló együtt táthatta a száját a zenével kísért tűzijáték-show-n szóval megvolt megint minden, mi szem-szájnak ingere, ne maradjon ki semmi.
Amúgy újabb tanúbizonyságot szereztem arról, hogy az ember hiába származik a majomtól, ha étkezési és esztétikai kultúráról van szó, valamelyik ősünk egy disznóval kavarhatott, mert olyan mocskot produkált a kedves all you can eat szektor maga körül/alatt, hogy olyat még nem pipáltam - persze itt meg sem próbálkoznak kukákat kihelyezni, azt úgyis túl megterhelő lenne igénybe venni, így a padlót tízcenti vastag, chipstörmelékből, ketchupból, mogyoróhéjból és kólából álló masszív burkolat fedte be, és aknamező-jelleggel kellett keresztülcsalinkázni a mocsokhalmokon keresztül, ha az ember újabb zabára vagy pisilésre vágyott. Mellesleg a játék vége felé sokakra rátört a pánikroham, hogy még nem maximálták eléggé a kalóriabevitelüket, és egyesek ipari mennyiségű (értsd, 10-15) hotdogot halmoztak fel maguknak a nehezebb időkre. Tehát nem csak a magyarok vetik rá magukat az ingyenbüfére, kedves nagyvilág, az emberi természet igencsak univerzális.