Beach BBQ, színház, görög szobrok

Már megint lemoshatatlan bacon-szagot árasztok, mert teganp részt vettem életem első beach BBQ-ján Dokweiler Beach-en, ami a reptér közvetlen közelében van (és karnyújtásnyi távolságra húznak el a fejed felett a repülőgépek), és kifejezetten ilyen szociális happeningekre találták ki. Kicsit hervasztó volt, és mellesleg kellemetlen érzés nekünk (legalábbis nekem tutira), hogy mellettünk egy ideig éppen egy megemlékezési ceremónia folyt egy halott pasasról, úgyhogy elég furcsa/szomorú/bunkó (mindenki húzza alá a megfelelőt érzése szerint) dolog volt, hogy mi meg ott vidámkodunk.
A BBQ-t egyébként a European Students Association szervezte, akiknek eddig egy rendezvényén se volt szerencsém részt venni, de az tuti, hogy ez nagyon élvezetesre sikeredett. Nem mindenki volt európai (voltak pl. egyiptomiak is), de amúgy volt ott minden náció, főleg grad studentek, meg Phd-sek, meg full time studentek, szóval magamfajta cserediák asszem egy se volt. Voltak svédek, németek, olaszok, amerikaik, oroszok, ukránok, és tegnap este találkoztam életem első izlandjaival (izlandijaival?) is. Eddig azt hittem, ilyen nem is létezik. Björkön kívül, persze, de ő is elég szürreális egyéniség. Mellesleg mit tesz Isten, később az este folyamán, a saját utcámban, valami random házibuliban találkoztam egy újabb izlandival. Úgy látszik, mindenki kirajzott onnan, miután csődbe ment az országuk.:D (Mondjuk én mit poénkodom ezzel mint magyar?!:O)
Egyébiránt a nagy eseményt majdnem elfújta a szél - mikor odaértünk a strandra, olyan viharos szél fújt, mint az Antarktiszon, és két perc alatt tele lett minden cuccom homokkal (a táskám BELSEJE is). Szerencsére egy-két óra múltán lecsitult a szél, ami megmentett minket az éhhaláltól, ugyanis sikerült tüzet gyújtanunk és hotdoggal, smores-szal (marshmallow és csokoládé két keksz között) és hasonló BBQ-alapkreációkkal tömnünk magunkat.

A héten egyébként végre sikerült IGAZI színházba is eljutnom itten, csak hogy meglegyen az az érzésem, hogy milyen élénk kulturális életet folytatok a nagy Los Angeles-ben. Megint a suli által szervezett Vision and Voices programsorozat keretében folyt a dolog (úgy, mint a múzeumlátogatás esetében, ha valaki ennyire járatos lenne a blogomban), esküszöm, ez kábé a legjobb hasonló kezdeményezés, amiben valaha is részt vettem, olyan ötcsillagos kiszolgálást nyújtanak - nem csak hogy ingyen visznek ide-oda busszal, de még kaját is adnak (nem is rosszat), és persze a jegyért/belépőért sem kell soha fizetni. Szóval csak VIGYETEK, VIGYETEK BÁRHOVA, HADD SZÍVJAM MAGAMBA A MAGAS KULTÚRÁT!
A darab maga Octavio Solis Lydia-ja, amit valószínűleg hazai vizeken nem sokan ismernek; a történet elég klasszikusan hangzik kívülről, adott egy család tele konfliktusokkal, súrlódásokkal, feszültséggel, titkokkal, satöbbi; az egyik lány egy autóbalesetben értelmi fogyatékos lett, a balesetet az egyik báty okozta, szóval mindenki hibásnak érzi magát keresztbe-kasul; a lány mellé felfogadnak egy bejárónőt/bébiszittert, aki az egyedüli személy, aki kommunikálni tud a lánnyal (ugyanis egyszer neki is komoly balesete volt, és visszajött a halálból vagy ilyesmi.) A család mellesleg Texasban lakik, latino, így a darab fele spanyol szleng, a másik fele angol, szóval Spanglish az egész, a bejárónő meg illegáns mexikói bevándorló (ki is toloncolják csúnyán).
Időről-időre a szellemi fogyatékos lány álmában költőien filozofál és kielemzi a család problémáit.
Asszem sikerült mindezt úgy ecsetelnem, hogy mindenki azt gondolja, mekkora klisé volt az egész, pedig éppen az ellenkezője, az egyik legjobb előadás volt, amin jó ideje részt vettem. (Nem mintha annyira sokat jutnék el színházba...)

Pénteken pedig az egyik ismerősömmel (aki román, és teljesen random ismerkedtem meg vele, és azóta finom szellemi vitákat folytatunk arról, kinek a jogos tulajdona Erdély, pedig aki ismer, tudja, hogy mennyire érdektelen számomra ez a kérdés, de messziről könnyű hazafinak lenni:D)
elkocsikáztunk a Getty Villa-ba Malibuba, ami gyakorlatilag egy bazi nagy villában berendezett múzeum görög és római szobrokkal, vázákkal, márványfelületekkel, kertekkel, kismedencékkel, egyéb olaszos-görögös stílusú műlátványosságokkal. Baromi szépen van kialakítva az egész, és nagyon megnyugtató a hely maga, de már megint nem tudtam megállni, hogy ne gondoljak arra, hogy milyen szarkasztikus, hogy itt mindenki el van ájulva attól, ha néhány görög vázát lát, én meg már messziről kerülöm őket minden múzeumban Európában, mert görög váza túladagolásban szenvedek, és hogy mennyi hasonló stílusú, valódi épületet lát/ott/hat az ember mondjuk Toszkánában, Rómában vagy Görögországban. Amerika mindig felépíti magának a kis álomvilágát. És persze csak hogy meglegyen az olaszos látnivaló Malibuban is, ne kelljen Vegasba menni Velencéért.:)