Ügynökösködések és ügyeskedések

Már megint munkálkodott bennem egy ideje a lelkiismeret-furdalás (annyira önostorozó vagyok ám), hogy miért nem írok ide gyakrabban, de mentségemre legyen szólva, ezen a héten teljesen elsziájésodtam, és minden energiámat a CIA-nak készített USC-s figyelemfelhívó kampányunkba öltem, mely ezen a héten teljesedett ki különböző rendezvények és ellentüntetések formájában (utóbbit természetesen nem mi szerveztük, de igen sok energiát vett el az illetékesek szemmel verése és szuggerálása). Egyébként kisebb stressztől és problémáktól eltekintve maximálisan megfelelt a várakozásainknak (és az ügyfél várakozásainak; akivel egyébként az átlagnál is nehezebb volt együtt dolgozni, mert még fotót sem lehet készíteni a munkatársaikról, meg hát ugye az USA-t képviselik, mégiscsak..) Ugyan én nem érzem, hogy az egész megért 2500 dollárt, amennyi a büdzsénk volt, de hát ez egy drága ország, és elég sok lóvé ment el ingyen kajára (anélkül amerikai diák be se teszi sehova a lábát, még ha az Úristen tart előadást, akkor se), illetve infrastrukturális kiadásokra (pl. sátort, asztalt, széket, kutyafülét kellett bérelnünk iszonyat összegekért, illetve hirdetési felületet, területet, miegymást; a plakátokat meg egyebeket így is mindenki mutyiban nyomtatta az egyetem különböző hiperszuper óriásnyomtatóin.)...Igaz, ennyi pénzt a Közgáz is rákölt egy Korda Gyuri koncertre valamelyik egyetemi fesztiválon. (Korda Gyuri nagyon drága, de most komolyan, én láttam anno szerződést vele.)

Az első stresszfaktort a fő rendezvény napjára jósolt esetleges vihar jelentette, ami miatt kénytelenek voltunk a rohadt drága sátrat kibérelni, meg rágni a körmünket, hogy mi a francot fogunk csinálni, és mi legyen a B-terv, satöbbi. Szerencsére Kalifornia kimentett minket a helyzetből, mert megint csak vaklárma volt az egész, és a lehető legkellemesebb hőmérséklet jutott ki nekünk keddre...Hétfőn meg olyan kánikula volt, hogy majd megrohadtam az egyik figyelemfelkeltő akciónk helyszínén - gyakorlatilag abból állt a dolog, hogy színes krétával körberajzoltuk az arra járó diákok kezét az járdán, hogy a kézlenyomatok egyrészt az összetartást és a diverzitást jelképezzék (ami a CIA egyik fő üzenete), másrészt hogy látnivalóul szolgáljon az egész. Ezt most nagyon szépen körbeírtam, asszem. Valójában olvadoztunk a napon (főleg én, mert én voltam a koordinátora a történetnek), kérleltük az embereket, hogy hadd rajzoljuk körbe a kezüket (amúgy elég sokan hagyták, igaz, én halálra nyüstöltem őket, és főleg fiúknál értem el sikereket, a lányok elég míszek voltak), aztán persze csaltunk is, és a saját tenyerünket használtuk, meg folyamatosan újra kellett festenünk a feliratokat, mert a nap kiszívta őket, de tök mindegy, legalább generáltunk egy kis word-of-mouth-t, meg kiélhettem a titkos aszfaltrajzolós vágyaimat (és még a krétás dobozt is megtarthattam).

Kedden aztán felvirradt a nagy nap, és a korai kelés ellenére töretlen lelkesedésünk (H-A-H-A) csak akkor lohadt le kissé, mikor a tanár azzal (meg egy csomó bagel-lel) állított be, hogy néhányan tüntetést szerveznek ellenünk, mert utálják a CIA-t mert "mocskos emberkínzó banda", meg egyebek, és lehet, hogy le kell fújni az egészet, mert 200 embert akarnak idecsődíteni, és ha elfajul a dolog, akkor mindenki maradjon a választott párja közelében, és evakuálja magát a helyszínről, de SEMMI PÁNIK, mert itt van két kedves bácsi az egyetemi járőrszolgálattól, aki lekaratézza őket. Szóval megvolt a reggeli megfélemlítés meg pszichológiai felkészítés a nagy csata előtt.
Most mindenki biztosan izgalomba jött, hogy mi történt, meg micsoda történések következnek, vér, könnyek és veríték, satöbbi....hát, hála az égnek, végül a tüntetés annyiból állt, hogy néhány unatkozó diák és ideverődött középkorú a közelben álldogált kitartóan transzparenseket szorongatva, és másnap az egyetemi újság címlapján két cikk is megjelent rólunk - egy a tüntetésről, egy a rendezvényről, egymás mellett, azonos szerzőtől. Szóval mindenki boldog lehetett, a tüntetők a szólásszabadság nevében, mi meg azért, mert végül NEKÜNK sikerült 200 embert összeverbuválni - ennyien fordultak meg a kis sátortáborunkban pár óra leforgása alatt.

Egyébiránt a rendezvény középpontját a sátor (a drága, drága sátor) jelentette, ahol 5 CIA-tiszt-ügynök-mi a fene fogadta a diákokat a regisztrációt, lézengést, szórakozást, ingyen kaját követően. Amúgy már majdnem mindegyikükkel találkoztunk korábban (ők azok, akik sose árulhatják el a vezetéknevüket, és még a névjegykártyájukon is csak a kezdőbetű szerepel), és tényleg nagyon rendesek és közvetlenek, abszolút ellentmondanak annak a képnek, amit az ember sztereotípiáktól terhesen várna.
A fő sátor mellett a puffer-időtöltést az elkerített idilli kis parkrészünkben szerte szét elhelyezett asztalok szolgáltatták, ahol különböző játékok folytak; a részvételért cserébe a diákok matricát kaptak az "útlevelükbe" (amit pedig a bejáratnál szerezhettek meg), és ezzel nyereményjátékban vehettek részt. Én a Language 101, azaz Nyelvi 1x1 játék szellemi szülőatyja és koordinátora voltam, ami abból állt, hogy öt diák tanított ötféle nyelvet az érdeklődőknek (hindit, kínait, MAGYART, németet és franciát), persze játékosan, kártyácskák, spontán szerepjáték és egyebek formájában. Most nem azért, mert az én gyermekem volt a dolog, de szerintem ez volt az egyik legnépszerűbb állomása a helyszínnek, mondjuk ehhez az is hozzájárult, hogy nagyon jó fej "nyelvtanáraink" voltak. Igen hasznos kifejezésekkel gazdagodtam a hindi és a kínai nyelvek terén, hehe, persze megjegyezni körülbelül hármat sikerült, de az már nagyon megy.
Ezen kívül volt Airzooka, ami egy bazi nagy kosár formájú tölcsér, és csúzlielven lő ki levegőt (ez abszolút szar leírás volt, de mindenki gúgölözze le, akinek felkeltettem a kíváncsiságát ezzel a kaotikus félmondattal); valamint különböző igaz-hamis állításokról kellett eldönteni, hogy igaz-e (pl. hogy sose láthatod többé a családodat, ha beállsz a CIA-hoz).
Jah, a nyelvtanulás tutira csak a második legnépszerűbb állomás volt, az elsőt természetesen az ingyen burrito szolgáltatta ("cultural food", ahogy eredetileg terveztük...végülis ez is kulturális volt, ál-mexikói).

Másnap volt egy info session-ünk is, ahová elvileg csak meghívásos alapon lehetett bejutni, mert a CIA-sok válogatott társaságot kívántak, meg paranoiásak (persze a tüntetés meg a támadások után ez részben érthető), de végül így is sikerült kábé ötven embert összevadászni arra is, úgyhogy az is sikeresen zárult.
Röviden ennyi, hosszabban ráment egy negyedévünk a tervezésre, módosításokra, jóváhagyatásokra meg szervezésre, úgyhogy már csak a végső prezentáció összeállítása vár ránk. Halleluja.

Ugorjunk egy nagyot, mert ez a bejegyzés már megint a Háború és békével vetekszik, úgyhogy mai kalandtúrámról csak röviden teszek említést. Vettem egy nagy levegőt, és egyedül megkíséreltem busszal eljutni Beverly Hills-be (egyébként meglepően gyorsan és simán ment az egész, úgyhogy csak eltúlzom a dolgot). A kiindulási pontomat, a járművet és célállomást figyelembe véve úgy döntöttem, megpróbálok egyensúlyozni a ghetto girl és uptown girl megjelenés között, de asszem egyesek szemében az első felé billent el a dolog, ugyanis az egyik B.H.-i zebránál várakozva egy mexikói úriember rámmosolygott, és megkérdezte, hogy a közelben dolgozom-e. (Gondolom ő igen.) Szóval nem úgy néztem ki, mint aki a Prada boltba indult. (De legalább nem spanyolul szólt hozzám...) Egyébként azért mondtam Prada-t, mert tényleg oda indultam. Milyen cseles. Alapvető feladatom az volt, hogy a Fashion, Media and Culture órám keretében tartsak terepszemlét valamelyik butikban, és elemezzem ki a berendezést, építészeti elemeket, zenét, színeket, egyéb marketingeszközöket, vásárlóközönséget, életérzést, stb stb. Mindezt 8-10 oldalban. Hát nem tudom. Mindenesetre először csak lófráltam a Rodeo Drive-on (ami mellesleg tele van prolikkal meg turistákkal, mielőtt bárki azt hinné, hogy 24/7 hemzseg a sztároktól a környék), aztán fél órát jegyzeteltem a Prada-nál (azt hittem, kifigyelnek és kicikiznek, kidobnak, egyebek, de nem, az egyik eladóval még kellemesen el is csevegtem, és segített nekem). Egy másik boltban megkérdezték, vakáción vagyok-e. ENNYIRE üvölt rólam, hogy idegen bolygóról jöttem? Hát ez ölég gáz. Na nem baj, nem is sajnálom, ha nem néznek multimilliomos amerikai tyúknak. Könyörgöm, magyar vagyok, nem turista. (Ezt muszáj volt elsütnöm, bocs.) Ezt követően még órákat vándoroltam Beverly Hills utcáin, és összehaverkodtam egy nagyon kedves hetvenvalahány éves bácsival, aki azzal állított meg, hogy miért nem mosolygok (most mit vigyorogjak állandóan..persze csak megállítani akart ezzel, gondolom), meg hogy a filmiparban dolgozott castingosként, és hogy akarok-e filmben szerepelni. (Haha, hát nem nagyon bíznék benne, hogy benyom valami blockbusterbe a bácsi a következő két hónap során.:D) Nagyon kedves bácsi volt. De nem adott nekem cukorkát.