24/7

Most aztán megint kissé elmaradtam a blogom frissítésével és a közönségtájékoztatással, ejej, de mentségemre legyen szólva, hogy az elmúlt hetem igencsak eseménydúsra sikeredett. Először is szerintem megdöntöttem a személyes "hajnalig bárokban és klubokban tivornyázom" rekordomat, ugyanis két este kivételével szombattól szombatig tartó pubcrawl-on vettem részt. (Természetesen technikailag nem, és még csak nem is részegen mentem suliba, sőt, még csak le se részegedtem egyszer se - önuralom, önuralom - de ne tessék mindenbe belekötni.) Az éjszakák túlnyomó részében aktuális belvárosi bárok vendégszeretetét élveztük. (Ebből is kiemelném a Library Bar-t, ahol süppedős bőrfotelok, klasszikusokkal - lásd bőrkötetes Reader's Digest ponyva és Dosztojevszkij - zsúfolt polcok és sárgás lámpafény mellett lehet nagyon hangulatosan mandarin ízesítésű sört és isteni limonádét szürcsölgetni.)

A szerda este pedig azért volt kakukktojás, mert volt szerencsém egy kis igazi hazaihoz, ugyanis a magyar Supersonic zenekar adott koncertet (akinek egy-két számát ezerszer hallottam a rádióban, és sose tudtam eddig, hogy ők adják elő. Tessék legúgölözni vagy lemájszpészezni vagy mittomén.) Egy kis Hollywood-i klubban játszottak (A teljesség kedvéért a neve The Cat Club, és bár a legendás Whisky a Go Go mellett és a hiperfelkapott Viper Room-mal átellenben található, természetesen ég és föld volt a három minden tekintetben. Egyébként relatíve kellemes volt a hely, mármint ha valaki szerette a Kultiplex-féle puritán dizájnt, mondjuk. Én nem túlzottan kedvelem a fekete falakat.) A koncerten a magyar közönség elsöprő többségben képviseltette magát (kábé tízen voltunk összesen, de hát kicsi a mi hazánk), de a fiúk becsületére legyen mondva, hogy eszméletlen aranyosak, közvetlenek és szórakoztatóak voltak, és nem csak szuper kis családias koncertet adtak nekünk, de nagyon jól el is beszélgettünk utána. Szóval megvolt az összetartás meg a mackósajt-nosztalgia.

A hétvégémet egy teljesen spontánul jött csoportos és last-minute San Diego-i úttal töltöttem, de erről majd később; addig is, muszáj közzétennem helyi médiasztárságom második tanújelét (csak viccelek, csak viccelek), ezúttal ráadásul a Los Angeles Times vizuális színvonalát emelem, höhö (még mindig csak viccelek, nem vagyok ennyire szerelmes magamba). Egy újságíró lehozott egy igencsak terjedelmes cikket a CIA-kampányunkról, amit a marketing óránk keretében folytatunk le, és szerény személyem is rajta van az illusztrációként szolgáló képen (mint szorgos és elhivatott diáklány), mind az újságban, mind az online verzióban, szóval a képem bejárja a fél világot, haha.
Itt van a link az online cikkhez:
http://www.latimes.com/news/local/la-me-cia29-2009mar29,0,3953800.story

Most megyek, mert Perez Hilton küldött egy üzenetet, hogy üljünk már össze egy fat free caramel frappucino-ra.