Sun Diego

Na szóval akkor most az ebéd utáni agyhalállal küzdve nekiveselkedem a hétvégi San Diego-i körútról való élménybeszámolónak. (Ez a mondat is kemény két percet vett igénybe. Asszem tényleg nem ez a legproduktívabb időszaka a napnak.)

Előre és röviden csak annyit, hogy a hétvégém kulcsszava, témája, satöbbije leginkább az "óceán" lehetne, ami mellesleg számomra a legkedvesebb egész Kaliforniát tekintve, úgyhogy nem panaszkodhatom. Három kocsival (és erősen kevert nemzetiségi összetétellel; volt ott minden franciáktól kezdve németen át nádszálvékony, szőke kelet-európai lányokig, de a magyarok voltak túlerőben, hehe) vágtunk neki az útnak, melynek első állomása Laguna Beach volt.

Itt hittem azt először, hogy ez a mennyország maga, de aztán később egy másik tengerparton jöttem rá, hogy az még csak a kapu volt hozzá. (Milyen költői vagyok így félkómásan.) Egyébként nehezen tudnám leírni, mi volt benne különleges, valószínűleg semmi, de mindenki képzelje el, hogy Orange County közepén lakik egy bazi nagy házban a hegyoldalban, ahonnan rálátni a kéklő óceánra, reggelente meg lemegy sétáltatni a kutyákat, miközben a szörfös fiúkat bámulja. Délután leugrik a barátaival strandröplabdázni a homokban, majd tesznek egy nagy sétát a galériákkal és éttermekkel tarkított centrumban. Eközben lágyan fújdogál a szellő, és szikrázik a Nap. Szóval röviden ennyi, hosszabban meg éveket is el lehetne sütkérezni ott.

Hogy halmozzuk az élvezeteket, továbbhajtottunk La Jolla-ba, ahol még kékebb a víz, és még szikrázóbb a nap. Hihetetlenül szép volt, igaz, Horvátország vagy Görögország is produkál ilyet, szóval most nem azér' mondom...bár az is igaz, hogy ők meg nem produkálnak fókákat, akik itt tömegével heverésztek a tengerparton. (Miért botlok én mindig fókákba? Mellesleg első stádiumú fókamániám van.) Maga a hely és életvitel még szuperebb, még lazább, még legeslegebb, mint amit másutt láttam; szülinapi zsúrok és esküvő a parkban, mindenki boldog, mindenki gondtalan, hakuna matata.

San Diego-ba csak kora este értünk be, és egy rövid belvárosi séta/kávézás után ismét kikanyarodtunk a városból, hogy elfoglaljuk a hotelszobánkat. (Vagy motelszobánkat..? Nem tudom, a hely valami Inn volt, és kívülről komolyan úgy nézett ki, mint ahol a filmekben embereket gyilkolásznak éjszakánként, belülről meg teljesen kulturált hotelszobát találtunk, szóval mindenki döntse el. Mellesleg én last-last-minute csatlakoztam be ebbe a banzájba is.) Este még egyszer bementünk a belvárosba a Hard Rock Hotel bárjába bulizni, ahol én aztán abszolút nem éreztem otthonosan magamat, tekintve, hogy az átlagéletkor majdnem a duplája volt az enyémnek, és mindenki úgy nézett ki, mintha az Operabálról esett volna be (mármint aki nem volt lotyós miniszoknyában és húszcentis sarkú cipőben). Folyt a vodka, a botox és a hajzselé bőséggel. (Mellesleg a hotel maga, már amennyit láttam belőle, tök jól nézett ki. A bár is. Igaz, hét dollár volt egy üveg Corona, ami még errefelé is erős túlzás.)

A vasárnapot (mely jó egyetemi polgároknak délben kezdődik) SeaWorld-ben töltöttük, ami elvileg tengeri állatokra épülő kalandpark, gyakorlatilag volt ott azért elvétve egy-két vidéki motívum is, kisállat show meg lovak, csak hogy a gyerekeknek nagyobb legyen a móka. Összességében annyit, hogy jópofa volt, az állatok (cápák, de hát az nekünk is van a Tropicariumban, háááhááá; delfinek; gyilkos bálnák; egy darab magányos jegesmedve; tengeri tehenek ezrivel; fókák; pingvinek dögivel és egyéb finomságok) imádnivalóak voltak, satöbbi satöbbi, mindennel meg voltam elégedve, de hogy tíz éven felüliek csak erős infantilis és/vagy természetbarát hajlammal élvezhetik az egészet, az tuti. Volt egy darab hullámvasút, ami éppen azelőtt ér véget, hogy felszökne az adrenalinod, de azért kicsit vizes leszel a medencében (kicsit nagyon), na azt például igazán azok élveznék, akik a magasságminimum miatt fel se ülhetnek rá.

A delfin és a gyilkos bálna show (utóbbi sztárja Shamu, akivel minden szirszart megpróbálnak eladni a jégkrémtől kezdve a fürdőlepedőig) tényleg lenyűgöző volt, igaz, nekem kinyílt a bicska a zsebemben, mikor a konferanszié először megtapsoltatta a közönség soraiban tartózkodó "nemzeti hősöket" AKA amerikai katonákat és veteránokat. Meg hát az egész eléggé amerikai vót a nagy "higgy az álmaidban, itt minden lehetséges" fennhangokkal, de szerencsére legalább az állatok szuperintelligensek voltak, ha már az idomárok és a producerek kevésbé.;)

Most ez úgy hangzott, mintha nem élveztem volna, meg fikáznám az egészet, pedig de, csak hát az egész tényleg olyan, mint a kereskedelmi tévé, csak itt a szuvenírbolt (amiből ezer van mindenütt) felel meg a reklámblokknak, a többi meg a ballaszt. De nem tudok ellenállni a kis pingvinek meg delfinek bájának, szóval ők mentették meg a napot.:D