I <3 SF

Most egy kicsit úgy érzem magam, mintha visszarepültem volna az időben egyenesen a félév kezdetéhez, ugyanis kvázi egyedül vagyok a házban - azon az egy szem lakótársamon kívül, aki akkor is itt volt. Szóval déja vu, spring break, új kezdet, új negyedév, új kilátások, tanulás megújult erővel, ojjé. Na de hagyjuk ezt a kampány-beszéd-szagú ömlengést. Mindenesetre tény, hogy tavaszi szünet van, és az egyetem környéke alvó üzemmódba kapcsolt. Persze ennek vannak előnyei is, például egészen üdítő élmény, hogy az edzőterem kong az ürességtől, és nem kell sorban állnod sehol semmihez.

A szünet elmúlt felét egyébként San Francisco-ban töltöttem, és őszintén szólva, a város fél pillanat alatt belopta magát a szívembe, ami Los Angeles-nek három hónap alatt sem igazán sikerült. A titok nyitja talán az lehet, hogy SF-ban nem kell magad a négy fal közé zárni és élve eltemetni, ha nincs saját kocsid, ugyanis szuper a tömegközlekedés - buszok, metróvonal, gyorsvasút a reptérre, egyéb nyalánkságok, amihez egy tősgyökeres európai úgy hozzá van szokva, mint az oxigénhez. Néhány napig végre a magam ura lehettem, és végül úgy döntöttem, meg sem nagyon próbálom felvenni a kapcsolatot a többi ott lézengő cserediákkal, és a nap nagy részében kiélvezem saját magam társaságát (azért természetesen nem vagyok annyira beképzelt, hogy azt mondjam, én voltam a lehető legjobb útitárs, haha).

Két éjszakát egy ismerős lánynál töltöttem egy egyetemi campus-on, közel az óceánparthoz. Egy baromi nagy, brit vagy nem is tudom, milyen stílusú lakóparkban lakik, ami gyönyörűen lett megtervezve, körcentrikus utcákkal, kör alakú óriás füves placcokkal, nagyon szimmetrikus és művészi az elrendezése. Mindezt azért ecsetelem ilyen részletekbe menően, mert ugyanemiatt a pokolba kívántam az egészet, mikor első nap a szemerkélő esőben végigbolyongtam az egész parkon a barátnőm házát keresve.

Egyébként az egész út alatt ez volt az egyetlen kellemetlen momentum. Óh, igen, még egyet kivéve: az odautazásom napján sikerült túlzott mértékben kiélveznem a Los Angeles-i reptér mittomén melyik kis egyentermináljának vendégszeretetét (kisebb és unalmasabb volt, mint Ferihegy), ugyanis a SF-i ködös, esős idő miatt a gép nem szállhatott fel - mintegy 3 órán keresztül. Nem csak a bizonytalanság és várakozás volt kimerítő, de az sem kecsegtetett sok jóval, hogy épp a SF-i időjárás ilyen cudar. Aznap délután szó szerint be is fürödtem vele, mert a Golden Gate híd kellős közepén olyan szélviharral kavart eső tört rá a gyanútlan turistákra, hogy még az esernyő puszta kinyitása is értelmetlen tett lett volna. Mindegy, csak nevettem az egészen, komolyan. A híd maga egyébként hatalmasnak tűnik, a pillérei kábé négyszer olyan magasak, mint mondjuk a Szabadság hídé. És gyakorlatilag folyton ködbe burkolózik, még akkor is, ha másutt süt a nap. (Állítólag a kaliforniai szárazföld magas hőmérséklete és a Csendes-óceán hideg párája okozza ezt, tudományos érdeklődésűek figyelmébe ajánlva a tényt. Én ezt a hostelom vécéjébe kihelyezett, "Érdekességek San Francisco-ról" című listán olvastam.)

Második nap aztán felültem egy buszra, és elmentem a "hippi negyedbe", ami leginkább Amszterdam és Berlin keverékére emlékeztett (némi viktoriánus stílussal keverve), bohém vintage ruha és egyéb "alternatív" (ne felejtsük ki a marihuánát se) üzletek tömkelegével.
Az egész környék (és tulajdonképpen a fél város) tele volt gyönyörűen felújított viktoriánus (színes faburkolatú) lakóházakkal, parkokkal, fákkal, beülős helyekkel - egyszóval, ki ne szeretné San Francisco-t? A nap további részében felültem egy kábelvasútra (cable car), ami az a tradicionális kis villamos-szerű jármű, amire mindenki azonnal asszociál, ha SF-ra gondol. (Gondolom.) Egyébként sose tűnt fel, hogy csak egy kocsiból állnak. Mindenesetre úgy kell iszkolni, ha meglátsz egyet az utcán, hogy odarohanj (át az autók sávján), és felpattanj rá, mert nem vár túl sokat senkire. Ezt én is csak tapasztalatból tudom. Amúgy olyan érzés, mintha hullámvasúton utaznál a város közepén - a legtöbb utca szinte függőleges, olyan meredek. Még egy budafokinak is komoly túrát jelent.
Szóval, ott hagytam abba, hogy felültem a kábelvasútra, de persze mentem is valahova (ez megint metafizika), nevezetesen a Chinatown-ba, azaz kínai negyedbe, ami állítólag a világ legnagyobb Chinatown-ja. (Ez is a vécé falán volt.) Persze Kínán kívül. (Ismerek olyanokat, akik visszakérdeznének, haha.) Gyakorlatilag az egész egy nagy kínai áruház, csomó szuvenírrel meg csetresszel, kajáldákkal és egyebekkel. Én vettem két "kézzel festett" legyezőt 1 dollárért, amiről persze üvölt, hogy kezet sosem látott.

Másnap végre kisütött a nap, és elég kellemes lett az idő ahhoz, hogy lemenjek a kábelvasúttal a kikötő-negyedbe, ami szintén elég jellegzetes és nevezetes része a városnak. Majdnem mindenki rákra és tengeri herkentyűre specializálódik (nyamnyam), a sirályok is. Egy sirály mellettem támadta meg egy pasas kajáját, onnantól kezdve elég paranoiás voltam. Volt egy móló, ahol állandóan oroszlánfókák sütkéreznek, állítólag ott pihennek meg, mikor San Francisco közelében úszkálnak. Ez nem vicc, ezt is olvastam, bár ezt nem a vécé falán.;) Délután aztán visszasétáltam a beat-negyeden keresztül a belvárosba, ahol a hostelom volt (egy éjszakát ott töltöttem, és bár nem panaszkodhattam nagyon semmire - azon kívül, hogy reggel a sarokról, aka a város egyetlen építkezéséről beszűrődő légkalapács-hang ébresztett - de azért nem vagyok annyira őshostel-es, hogy túl sok napot kibírtam volna ott. 20 emberrel megosztani a fürdőszobát nem az én stílusom.)

Másnap még kiélveztem egy kicsit, hogy végre benézhetek boltokba is, meg vásárolgathatok egy-két dolgot, amire amúgy alig nyílik alkalmam. A belváros és a bevásárló-negyed kissé olyan, mintha New York-ban lenne az ember, felhőkarcolókkal, nyüzsgéssel, satöbbi, úgyhogy az is tetszett. Az egész város olyan, mint Európa, New York és Los Angeles keveréke, és éppen amiatt, mert ennyire sok arca van, de mégis emberi, nekem nagyon a szívemhez nőtt.

UI: Ez itt a reklám helye: a Virgin America-val repültem, és a késésen kívül, amiről nem tehetnek, mindennel baromira meg voltam elégedve: minden ülés saját interaktív érintőképernyős monitorral rendelkezik, amin kábeltévét lehet nézni, játszani lehet (még mahjongot és DOOM-ot is, akinek ez még jelent valamit;), kábé az összes előadó összes albumja megvan nekik (persze mit várjon az ember egy lemezbolt-hálózattól...), sőt, még csetelni is lehet a többi utassal - ez úgy derült ki, hogy a mittomén melyik ülés tulajdonosa egyszer csak csetelni hívott a képernyőmön, behalás. Jah, és a repülő belseje is kissé úgy néz ki, mintha egy klubban lennél, plusz minden totál fiatalos. Először bírtam végignézni a biztonsági videójukat, olyan édesen volt megrajzolva és megszerkesztve. Na, ez totál advertorial-ra sikeredett, és még csak nem is fizetnek érte, úgyhogy abba is hagyom.;)